Akár kalandregényt is írhatnék az elmúlt évről. Váratlan fordulatokkal, harci jelenetekkel, látványos, hajszálon múló megmenekülésekkel, erőpróbákkal teletűzdelt utazás volt ez a szellemi dolgok, az emberi lélek, a fizikai körülmények birodalmában. Bizony meg kellett tanulni – sokkal alaposabban, mint eddig – a fegyverforgatást. És nemcsak a fegyverrel való bánást, hanem azt is, hogy pontosan mikor és hogyan kell elkezdeni – ha egyáltalán el kell kezdeni – a harcot, mikor kell abbahagyni. Csak akkor lehet így harcolni, ha a harcosnak nincs veszítenivalója, ha nem lehet megzsarolni.
Közben pedig, a felpörgött ritmus mellett, egyre nagyobb benn a csend, a nyugalom.
kalandregény 2009
2009/12/31 at 08:29 (mesélek, vallomások)
fellélegzés
2009/10/27 at 18:00 (csend, vallomások)
Egy nehéz időszak vége…
Volt benne fájdalmas döntés, kikerülhetetlen (sőt szükségszerű, sőt szándékosan elmélyített) feszültség, helytállás (olyan, mikor az embert már nem az akarata viszi, hanem a kéz és a láb mechanikus mozdulatai: valami ösztönszerű tudás, hogy nem szabad leállni). És olyan életérzés, hogy a holtpontról képtelenség elmozdulni, ha nincs külső segítség, két-három-több ember közreműködése. Hogy a saját erő már nem képes semmire. Aztán kiderült, hogy de, mégis.
Jöjjön egy kis pihenés – de ez is csak Istennel.
