Andi blogja

Hogyan állnak rajtad?
Úgy, mint aki felvette őket, és már megtalálta a fogást rajtuk, vagy úgy, mintha magad sem értenéd, hogyan kerültek rád? Össze-vissza kapkodsz utánuk, hogy valahogyan vinni tudjad őket? Ha így zihálsz alattuk, igazán nem is ismered a formájukat, tartalmukat. Az élet (Isten!) szeszélyének, büntetésének tartod, hogy rád kerültek. Le akarod rázni azt, ami hozzád tartozik, folyamatosan elutasítod, hogy megkeresd az örömöt, amit rejteget. Olyan terheket is cipelsz, amikhez semmi közöd nem kéne legyen. Meghasonlott színész vagy: sopánkodsz mindenfelé, hogy milyen nehéz velük az élet, de közben valami vad kéjjel szorítod őket magadhoz, hagyva, hogy lehúzzanak, rá sem ébredve, hogy nem tudsz lépni tőlük.